Már megint…

Be kell vallanom… Megint feladtam…

Pár hónapja rátaláltam egy olyan kreatív hobbira, amit végre igazán magaménak éreztem. Ez nem más, mint a sújtásékszer készítés. Utánanéztem, mi kell hozzá, hogyan kell nekikezdeni. Hetekig nézegettem videókat, olvastam millió cikket. Azt éreztem, hogy végre megvan az igazi, ezzel végre le tudom magam foglalni, és legalább még szépeket is készíthetek. Ajándékba, barátoknak, családtagoknak, bárkinek.
Mikor megvettem hozzá a kellékeket, alapanyagokat, olyan lelkes voltam, hogy mindenkinek elújságoltam, hogy mit is tervezek. Akiknek meséltem róla, mind támogattak, és dicsérték a kreativitásom. Nagyon boldog és lelkes voltam. Voltam!
Aztán belekezdtem. Nem akart semmi sem úgy kezemre állni, mint a videókat készítőknek. De persze mit is akarok, ők profik. Csinálgattam, tervezgettem, olyan sok ötlet volt olykor a fejemben, hogy majd belezavarodtam. Néha teljesen elmerültem benne, és csak azt vettem észre, hogy már 5 órája bíbelődök. Gondoltam sokat gyakorlok, és tök jó lesz. Aztán megcsináltam 1 karkötőt, és 2 fülbevalót.
Ennyi…

Nemrég gondoltam, készítek egy karkötőt. Az ihlet meg is volt. Nekikezdtem. Sehogy sem akart az sikerülni, ami a fejemben volt… Lehet le kellett volna rajzolni? Sok sok próbálkozás után majdnem a kukába dobtam az egészet. Magamnak is azt hazudtam, hogy fáradt vagyok, és nincs most erőm megcsinálni. Holott ez nem volt teljesen igaz. Nem fáradt voltam, hanem feladtam az első akadálynál…
Most van egy félkész valamim, amit karkötőnek még csak becézni sem lehet, és várja, hogy valamikor ismét hozzányúljak. Pedig talán nem is fogok többet…

Olykor saját magamat is kikészítem. Most is…